Ezt a kérdést próbálta megválaszolni egy sor indexes cikk, illetve videó, meglehetősen sikertelenül.

Az egyes gazdasági régiók közti bérkülönbségeket a közgazdászok általában a Balassa-Samuelson-al magyarázzák. Az indexes újságírók pedig odáig jutottak a gondolkodásban, hogy az ismert tényből, az alacsony magyar bérekből, és a fenti összefüggésből kikövetkeztették, hogy az alacsony magyar munkatermelékenység az ok.

Ez első hallásra logikusnak tűnik, és részben igaz is, akad vele azonban néhány probléma. Az egyik, hogy a fenti törvényt olyan gazdaságok megfigyeléséből vezették le, amelyek a saját gdp-jéhez viszonyítva a külkereskedelem volumene viszonylag kicsi volt, tehát mint például az Egyesült Államok,amely a méreténél és földrajzi izolációjánál fogva viszonylag zárt piac. A másik megváltozott peremfeltétel, az idő, nevezetesen az, hogy azóta a gazdaságok, különsen a nyugat-európai, vagy amerikai gazdaság átment egy poszt-indusztriális átalakuláson. Az ipar súlya erőteljesen lecsökkent a gazdaságon belül, és ez mind az ipar által megtermel GDP arányát, mind az abban foglalkoztatott munkaerő arányát érinti.

Az ipar gazdasági súlya azért csökken, mert egyrészt azt kiköltöztetik alacsony bérköltségű országokba. Olyan országokba, ahol a Balassa-Samuelson szerinti átgyűrűzése az ipari termelékenységnek a nem-ipari bérekbe még nem történt meg, illetve a helyi ipar termelékenysége nagyon alacsony, és az ipari bérek még ehhez igazodnak. Ez a fajta technológia export a cégek számára igen előnyös, persze csak addig amíg az anyaországban megmarad annyi jól fizető állás, hogy a kiszervezett olcsón gyártott termékeket meg tudják venni.

Az ipar kiszervezésének a másik hatása, hogy a termelés irányításával kapcsolatos egyéb tevékenységek, tehát pl tervezés, marketing, döntéshozatal stb maradnak a cégek anyaországaiban, és ezeket már tipikusan a szolgáltató szektorhoz sorolják.

Azzal hogy a nyugati országokban az ipar súlya zsugorodik, és ez különösen érinti az abban foglalkoztatottak számát, teljesen irreális az a feltevés, hogy a nyugati országok ipari termelékenysége, és ez a bértömeg befolyásolja a nem-ipari munkakörök béreit. Nyilvánvalóan nem fogja a nyugaton a foglalkoztatottak kb 20%-a felfelé húzni a szolgáltató szektorokban dolgozó többi 80% bérét, különösen úgy nem hogy igazából az ipari foglalkoztatottak bére alacsonyabb mint a szolgáltató szektorokban dolgozóké.

Tehát a bérkülönbségek valódi okát nem ebben kell keresni, hanem a centrum-periféria viszonyban, és az ezáltal megvalósuló újraelosztásban. A vállalat dolgozói által közösen előállított érték jelentős hányada a vállalati centrumban, az ottani vállalati bürokrácia tagjainak kerül kifizetésre mint bér, míg a periférián az elvégzett tényleges összeszerelő munka bére nyomott áron kerül kifizetésre. Ebben a cipőben vagyunk mi is, kelet-európa többi országa is, és a feltörekvő távol kelet is.

A bérkülönbségek másik oka, hogy Magyarországon sokkal magasabb a helyi, állami újraelosztás mint amekkorára az ország az értékteremtő képessége alapján képes lenne. Különösen azt kell tekintetbe venni, hogy nincsenek kincsek a földből, az állam azt tudja újraosztani, amit egy dolgozó embertől elvesz. A magyarok által ledolgozott órák száma kiugróan magas, akárcsak például a görögöké, akikről ugye pont azok a németek szeretik a lustaságot feltételezni, akik egyébként kb 25%-al kevesebbet dolgoznak. A statisztika viszont azokra vonatkozik, akik gazdaságilag aktívak. Ha a statisztikát az országok lakosságára vetítenénk le, tehát azokra is akik nem dolgoznak, lehet hogy megfordulna ez a mutató, és kiderülne hogy kevés magyar dolgozik rettentő sokat, a többiek semmit sem tesznek, az őket ennek ellenére eltartó állami újraelosztás miatt az elkölthető nettó jövedelmek pedig alacsonyak. Ez pont egy olyan terület, ahol tudunk lépni.

A jövedelmek országhatárok közti áramlásának van még egy fontos területe, amit ebben a témában elemezni kell, ez pedig a repatriált tőkejövedelem. Amikor egy gazdagabb országból tőke érkezik egy szegényebb országba, az ott tulajdont szerez, nyilván abban a reményben hogy az otthoninál magasabb tőkejövedelmet érjen el. Ha ez sikerül, akkor a szegényebb országba telepített vállalkozás jövedelmének egy részét elvonják, visszautalják a fejlettebb (tőke-exportőr) országba, ahol aztán ez a pénz elköltésre kerül. Az történik, hogy az anyaország piacán az így beáramló pénzek pénzbőséget okoznak, rendelkezésre áll a fizetőképes kereslet helyi szolgáltatások igénybe vételére, és iparcikkek vásárlására is, bár ezek a termelés kiszervezése miatt valójában importból kerülnek oda, nyomott áron. Ez a kereslet a szolgáltatások árainak a megemelkedésén keresztül megemeli a szolgáltató szektorbeli béreket, azok pedig az ipari termelésben a béreket. Ez utóbbi a vállalatokat az ipar további kiszervezésére motiválja. A repatriált tőkejövedelem, és a vállalati központokba átcsoportosított vállalati bevételek együtt állítják elő azt a helyzetet, hogy nyugaton magasak a (bruttó) bérek.

Fentiekből az következik logikusan, hogy azok az országok élnek jól, ahol gazdagok laknak, olyanok akiknek más országból érkezik repatriált tőkejövedelme. Például német, holland, francia nyugdíjasok.

A magasabb bérekhez vezető másik út, vagy magyar tulajdonú, és magyarországi központú vállalatok nemzetközi terjeszkedését elősegíteni, és ezáltal a vállalati újraelosztásból részesedni, vagy elérni hogy nemzetközi vállalatok telepítsék Magyarországra a központjaikat, és így az abban dolgozó vezetők, és bürokrácia itt költse el a fizetését, még akkor is ha ők külföldiek.