A demográfiai válság

Demográfiai válságból többféle van, mert ugye a népességváltozásnak két lehetséges rossz alternatívája van: amikor túl sokan vagyunk, meg amikor túl kevesen. Mind a kettő probléma, és ez esetben létezik, és követendő az arany középút.

A demográfiai válság túlnépesedős verziója a jellemző a 3. világ országaira, elsősorban Ázsiára, illetve Afrika egyes részeire, és a demográfiai válság másik ága, az elöregedés a jellemző Európára, és Japánra. Az Egyesült Államokra érdekes módon nem, pedig rengeteg, a demográfiai válság elöregedéses változatának az okai közül ott is jelen van. A továbbiakban a minket jobban érdeklő elöregedéses változattal szeretnék foglalkozni.

Erről a témáról, mármint magát a jelenséget rengetegen leírták, és mivel én nem vagyok képzett szociológus, vagy demográfus, ezzel nem is akarok se vitába szállni, vagy elismételni azokat a dolgokat. A lényeg alapvetően egyszerű, egy adott populáción belül a népesség fenntartásához nem születik, illetve nő fel elegendő számú gyerek, miközben az idősek várható élettartama megnő. Emiatt a korfa alakja megváltozik. Ezek igazából semleges nézőpontból végzett objektív, vagy annak tetsző tudományos megfigyelések. Én a dolgok gazdasági és politikai oldalára szeretnék koncentrálni, a jelenség következményeire, és az okaira is.

A demográfiai válság legfontosabb következménye, gazdasági oldalról, hogy megváltozik az eltartók és eltartottak számaránya. Egyre kevesebb eltartó kénytelen egyre több inaktív embert eltartani, ezért egyre több jövedelemre kell szert tennie, és erről lemondania az inaktív idősek javára.Vagy ha növelni nem képes, akkor az eddigi fogyasztását kell csökkentenie. Ennek az egyenes következménye, hogy egy elöregedő társadalom vesenyképessége nagyban romlik, mert az egy szem aktív munkavállaló bérébe beépül a mögötte álló inaktív nyugdíjasok eltartásának a költsége is. Ez a fajta elöregedésből származó versenyképességi hátrány elsősorban azokat az országokat sújtja, amelyek nem rendelkeznek olyan felhalmozott infrastuktúrával, ipari potenciállal, működőtőkével, ami a csökkenő számú aktív munkavállaló szerepét át tudná venni, és így a jólétet fenn tudná tartani. Ezek az országok elsősorban a munkaerejük bérbeadásából élnek, tehát az egyetlen exporttermékük szenved versenyképességi eróziót. Evidens, hogy a csökkenő versenyképesség vagy rövid távon életszinvonal csökkenést okoz - kevesebb pénzt lehet elkölteni - vagy egy átmeneti fogyasztási buborékot követően a gazdaságnak csődhelyzettel kell szembesülnie.

A demográfiai válság súlyosságát azonban alapvetően nem is az egyszeri versenyképességi hátrány okozza, hanem az, hogy a folyamat pozitív visszacsatolást hordoz magában. Attól kezdve, hogy az aktív munkavállalóknak egyre több idős eltartottról kell gondoskodniuk, kevesebb erőforrásuk marad gyerekeket felnevelni. Tehát a nyugdíjasok számarányának a növekedése olyan direkt hatással van magára a reprodukciós rátára, a gyerekvállalási hajlandóságra, hogy azt csökkenti, és ezzel saját magát felerősíti. Tehát a demográfiai válságban a legnagyobb fenyegetést a dolog önerősítő jellege okozza, ami miatt egy olyan társadalom, amely egyszer már eltért negatív irányba a 2.1-es önfenntartást jelentő reprodukciótól, borzasztóan nehéz onnan visszatalálni a fenntartható állapothoz. Ahoz hogy ez sikerüljön a társadalom egymással ellentétes érdekű tagjainak kellene megegyeznie, és áldozatokat hozni, vagy az egyiknek, jelent esetben a fiatalabb generációnak kellene az akaratát, és az érdekeit rákényszeríteni az idősebbekre, akik már gazdaságilag inaktívak.

Itt kerül bele a képletbe a nyugdíjrendszer. Nyugdíjrenszerből többféle van, az alapvető eltérést a járadék alapú, ez a biztosítási, vagy pénzpiaci megoldás, és a járulék alapú, ami állami rendszerű, ez utóbbit szokták felosztó kirovó rendszernek is nevezni. Magyarországon jelenleg a kettő keveréke van jelen, de a jellegét tekintve igazából a járulék alapú, felosztó kirovó nyugdíjrendszer dominál.

A nyugdíjrendszer az az állami vagy magánbankokon keresztül megvalósuló intézmény, ami az aktív munkavállalók jövedelmét átcsatornázza az inaktív nyugdíjasok felé. A járadék alapú rendszerekben a majdani nyugdíj két dologtól függ, a befizetések összegétől, és a kifizetésig realizálható kamat nagyságától. Ezt fontos hozzátenni, mert ez a fajta nyugdíjrendszer bár biztosítja azt a fajta igazságosságot, hogy mindenki csak annyit kaphat vissza a rendszerből, amennyit befizetett, kiszolgáltatott a mostanihoz hasonló pénzügyi és gazdasági válságokkal, illetve háborúkkal szemben.

A biztosítási, vagy megtakarítás alapú nyugdíjrendszer arra épül, hogy az aktív munkavállaló a pénzügyi rendszerbe fekteti a jövedelme egy részét, arról jelen időben lemond, a pénzügyi rendszer pedig ezeket a pénzeket átcsatornázza olyan területre, ahol a lehető legnagyobb profittal az befektethető. Ez normális körülmények között beruházásokat jelent, tehát olyan eszközöket, gépeket ingatlanokat amelyek értéket képesek előállítani, tehát adott a fundamentális alapja annak, hogy ha emberünk akár utódok nélkül fejezné be evilági pályafutását, az ő megtakarításaiből létrehozott beruházások, és gépek képesek értéket előállítani, tehát fedezni az ő nyugdíját, miután inaktívvá vált. Ha viszont háborúk, vagy gazdasági válság okán,ezeket a megtakarításokat rossz módon fektették be, pl fogyasztási hitelek finanszírozásába, vagy az abból épült gyárakat az ellenség lebombázza, akkor a nyugdíjfedezet eltűnik.

Ezzel szemben, az állami, felosztó kirovó nyugdíjrendszerben nincs ilyen jellegű teljesítményelvű igazságosság. Ezek működésében az alapfeltevés az volt, hogy az emberek mindig fognak kellő számú gyereket nevelni, tehát az mindig megoldható, hogy az aktív generációtól jelen időben átcsatornázott összeget, tartalékolás és befektetés nélkül az idősek eltartására fordítsák. Ebben a rendszerben a nyugdíj összege csak egy laza összefüggést mutat a befizetésekkel, mert akár több év járulékfizetés után sem tesz szert a befizető nyugdíj jogosultságra, de akár minimális befizetéssel is jogosulttá válhat egy ezzel nem összefüggő magasabb nyugdíjra. Ez a fajta nyugdíjrendszer - igazságtalanság, vagyis a teljesítmény elv, vagy egyenlőség elvének a hiánya különösen abban csapódik le, hogy az ilyen nyugdíjrendszereket kivétel nélkül az állam üzemelteti, tehát azokban az országokban, ahol felosztó kirovó nyugdíjrendszer van, ott mind az elvonások mértéke, mind a nyugíj mértéke nem az egyéni teljesítménytől függ, azt az állam dönti el, és ez politikai kérdés.

Visszatérve a korábbi kiemelt részhez, a felosztó kirovó nyugdíjrendszer különösen érzékeny arra, hogy pozitív visszacsatolás révén a meglévő eltartó-eltartott inaktív arányt jelentősen megnövelje, elvileg mindkét irányba, de gyakorlatilag ez kivétel nélkül mindenhol ahol bevezették, demográfiai válságot, vagyis elöregedést okozott.

Ez az állítás elsősorban és, különösen igaz a volt szocialista országokra, beleértve Oroszországot és egész Kelet-Európát is. A válság az európai országok mindegyikében jelen van, de a legsúlyosabb Kelet-Európában, és hasonlóan drámai Dél-Európában, illetve a német nyelvterületen, Németországban, és Ausztiában is. Ez a kettő különsen abból a szempontból veszélyes ránk nézve, hogy előszeretettel tekintjük főleg Németországot mintának. Ettől valamivel kevésbbé veszélyes a helyzet Franciaországban, és a Skandináv országokban, de Európában a kivételt két ország jelenti csupán, az egyik Írország, ahol körülbelül teljesül a demográfiai egyensúly, a másik Ciprus. Figyelemre méltó összefüggés, hogy keletről nyugatra, illetve délről északra a demográfiai állandó rendre növekszik,  és épp Európa északnyugati sarkában, vagyis Írországban a legnagyobb. Hozzá kell ehez tenni, hogy pl Franciaország demográfiai jellemzőit komolyan befolyásolhatják a szinesbőrű bevándorlók eltérő életformája, bár ennek kb megfelelnek a Kelet-európai cigányok, illetve a Németországi törökök.

A felosztó-kirovó nyugdíjrendszer alapvetően két csatornán át okozza az elöregedést. Az egyik a már fent említett jövedelem elszívás, ami megfosztja az akítv generációkat mind az egyéni megtakarítás lehetőségétől, és attól is hogy gyerekeket neveljen. Családonként legalább kettőt. Minden aktív munkavállaló, elvben a nyugdíját úgy biztosítja be ebben a rendszerben, hogy befizeti a rá kirótt nyugdíjjárulékot, illetve felneveli azokat a gyerekeket, akik majd felnőttként befizetik azt a pénzt, amit ő nyugdíjasként felvehet. Tehát azok az emberek, akik nem neveltek fel 2 gyereket, hanem csak 1-et, körülbelül a "nyugdíjbefizetési" kötelezettségeik 25%át megspórolták. Ez az egyén számára óriási anyagi előnyt jelent, és a megszerzett státusszimbólumok révén társadalmi elismertségre is szert tesz. A társadalmi elismertség pedig azt jelenti, hogy az ilyen embereket a többség utánozni kezdi. Ez lesz a követendő minta, ezért a többség áttér szintén az egykézésre. Ez ma Magyarországon megvalósult: a reprodukciós ráta 1.34, tehát 3 nőből 2 nevel élete végig 1 gyereket, és csak 1 vállaja be a kettő közül a 2. gyereket. De ha etnikai arányokat is figyelembe vennénk, nyilvánvaló hogy míg a cigányoknál rendre a 3 vagy azt meghaladó gyerekszám a társadalmi norma, addig a magyarok körében inkább az 1, vagy az 1 sem. Tehát a felosztó kirovó nyugdíjrendszer egyfelől az anyagi motiváción keresztül közvetlenül is a gyerekvállalást gátolja, az egykézésre motivál.

A másik ág még súlyosabb, ez pedig a politikai csatorna. A nyugdíjasok rendelkeznek szavazati joggal, a társadalom másik eltartott csoportja a gyerekek nem. Ettől kezdve bármely kérdésben, ahol el kell a politika szintjén dönteni, hogy 1 Mrd forintot a nyugdíjasok, vagy a gyereket nevelők kapjanak, akkor a politika mindig a nyugdíjasokat fogja választani, mert neki szavazatokra kell optimalizálnia, tehát csak azok érdekeit fogja figyelembe venni, akiknek szavazati joga van. Ez a politikai csatorna azt eredményezi, hogy az állam, amelyik felvállalta, sőt az alkotmányába beépítette a nyugdíjhoz való jog" fogalmát, óhatatlanul erősíti a demográfiai válságot, nem csak a nyugdíjasok számának a növekedésén keresztül generálva többlet kiadásokat, hanem még az azoknak folyósított összeg, fejenként is növekedni fog, vagy ahogy most láthajtuk, a legvadabb gazdasági válság közepén is elképzelhetetlen, hogy a szavazataikért kapott 13. havi nyugdíj megszűnjön. Márpedig az napnál világosabb, hogy azok az emberek, akik ezt most kapják, ezért cserébe semmilyen befizetést soha nem tettek, ez semmi más, mint politikai szaloncukorka.

Ezt a tényt, se a politika, sem az általában baloldali ideológiával átitatott szociológia mint szakma, vagy tudományterület soha nem fogja elismerni. Ezzel a saját legitimációját vonná kétségbe, pedig a pozitív visszacsatolás ami a rendszerbe van építve, folyamatosan csökkenő gyerekszületéseket, gyorsuló elöregedést jelez előre. Ez a probléma ütközőpályára állította egész Európát, de főleg Kelet és Dél Európát a valósággal.

A nyugati országokban, amelyeket példaként szoktunk magunk előtt látni erre a problémára szintén nem találtak megoldást. Illetve azt találták ki megoldás gyanánt, hogy ha Európában fogyik a népesség, a világ többi részén pedig népességrobbanás van, akkor jó ötlet a kettőt kiegyenlíteni, és népességet importálni a világ túlnépesedő részéről. Ezzel csak az a baj, hogy nem tudunk 1 vagy maximum 3 éves gyerekeket "importálni". Vagy ha igen, azzal a probléma nem oldódik meg, mert azokat megintcsak valakinek a költségén fel kell nevelni, márpedig az egyén arra van motiválva, hogy a gyerekeken spóroljon. Mivel felnött férfiakat és nőket importálunk mondjuk Afrikából, vagy Ázsiából, azok hozzák magukkal az ott elsajátított kultúrájukat. Ami gyökeresen inkompatibilis az európaival. Ezek az emberek nem tudnak, sok esetben nem is akarnak beilleszkedni, és főleg nem azért jöttek ide, hogy elvállalják az európaiak által nekik kiosztott piszkos melót. Ők alapvetően dúskálni jönnek az európai szoc. rendszeből, vagy éppen kihasználni az európaiak békéhez szokott puhaságát, naivitását, és csellel vagy erővel kifosztani, kihasználni őket. Még azok is, akik valamilyen szakképzettséggel, és nyelvtudással érkeznek, és valóban dolgozni akarnak, a társadalom pozitív tagjai kívánnak lenni, a hozott szokásaik, különsen a nők helyzetét illetően nem illeszthetőek az európai értékrendhez.

 Naivitás lenne azt várni, hogy az otthon csadorba kényszerített, gyerekként kezelt, vagy éppen állatként adott-vett, vagy Afrikában a csikló megcsonkításával "hűségessé" tett nők társadalmából érkezett emberek képesek lesznek egyenrangú félként kezelni az itteni nőket, az ebből, és a már fent említett negatív európai szelektív bevándorlásból fakadó problémák többet ártanak Európának, mint amennyit használnak a demográfiai problémának. Elég csak a 2006-7es Párizsi autógyújtogatásokra, a londoni késelés sorozatra gondolni, vagy akár magára a 9/11 terrorcselekényere, azt is jobbára európai muszlim bevándorlók beilleszekedni nem hajlandó gyerekei követték el. Európának mereven le kellene zárnia a határait, a tovább bevándorlásnak gátat vetni, a beillszekdni nem akaró, vagy nem tudó, akár másodgenerációs bevándorlókat pedig ki kell utasítani Európából,  akár olyan módon is, hogy a forrás országokba való visszatelepülésüket segíteni. Ezzel ezek az országok is nyerhetnének, tudást,  szakértelmet. Vagy legalább munkaerőt.

Megoldás

 A megoldás, ha egyáltalán létezik, a nyilvánvaló tüneti kezeléseken túl, a gyereknevelés és a nyugdíjrendszer negatív motiváló kapcsolatának a megszüntetése kell hogy legyen, és annak átalakítása egy motiváló kapcsolattá, tehát hogy a jövőbeni jólét nagymértékben függjön attól, hogy aktív munkavállalóként az illető hajlandó volt-e gyerekeket vállalni vagy sem.

A jövőre nézve stabil megoldás az lenne, ha mindeféle nyugdíjrendszert egyszerűen felszámolnánk, és betiltanánk. A helyét sóval beszántjuk, vagyis törvénnyel tiltjuk hogy nyugdíjcélú, akár járadék alapú nyugdíjrendszer jöhessen létre. Mi lenne ennek a hatása? Nyilván sokak szerint nyugdíjas holokauszt, tömeges éhhalál. Véleményem szerint nem ez, hanem az értékek helyükre kerülése történne. Senki nem nézné végig, hogy a saját szülei, vagy nagyszülei éhenhaljanak, vagy megfagyjanak. Attól kezdve, hogy nincs nyugdíjrendszer (és értelemszerűen nyugdíjjárulék sem) az aktívaknak megvan a forrása arra, hogy közvetlenül, az állam beiktatása, annak korrupciója, politikai érdekei és egyebek nélkül eltartsa a saját hozzátartozóit. Ez egy kőkemény motiváció teremtene arra, hogy KELL gyerekeket nevelni, mert anélkül idősen hajléktalanság jön, és így már más színben tűnik föl a gyerekek nevelése is, hiszen a szülő számára nem mindegy hogy egy leendő narkósba, vagy börtöntöltelékbe öli az erőforrásait, vagy egy olyan gyerekbe akiből mentálisan ép felnőtt lesz, aki képes, és hajlandó is lesz eltartani őt. Talán ez utóbbi az igazi nyereség, a nyugdíjrendszer eltörlésében, az erkölcsi megtisztulás, az hogy az emberek nagyobb hányada lesz képes megkülönböztetni a hazugságot a valóságtól, és a helyest a helytelentől.

bocsánat a hosszú írásért, és tisztelet annak aki idáig eljutott

Ardywal

 http://www.indavideo.hu/video/Hulyek_Paradicsoma_Idiiocracy?action=video_site&video_title=Hulyek_Paradicsoma_Idiiocracy%3Ftoken%3D8353eceac927ad90bfbbc1219e78fdb0