Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

társadalomkritika és gazdaság

Régi és új baloldal

2018/04/14. - írta: jobkereso

 

majus-1.jpg budapest-pride.jpg

1988 május 1

2017 Budapest Pride

 

A fenti két kép remekül mutatja be, hogyan alakult át a baloldal. Egy nyugati, demokratikus országban, is hasonló képek készülhettek az ottani május elsejékről, de persze gondolom a rendőr nélkül.

A régi baloldal az ipari munkásosztályra alapozta a hatalmát, vagy legalábbis nekik kívánt megfelelni. Maga a baloldal is munkásmozgalmakból fejlődött ki, még a 19. század végén. Demokráciában ez a bázis a választókat jelenti, tehát nyugaton is, néhány évtizeddel ezelőtt a baloldali szavazó tipikusan ipari munkás volt, akik jobb életkörülményeket, magasabb béreket, állami gondoskodást akartak. Elsősorban az államhatalom védelmét és támogatását a tőkével, a foglalkoztatóval szemben.

A modernitás azonban mindezt gyökeresen megváltoztatta. A nyugati demokráciákban az ipar részaránya a foglalkoztatásból, és a GDP-ből is meredeken lezuhant, és jelenleg nagyjából 12% körül áll. Mind a GDP, mind a foglalkoztatottak zöme a szolgáltató szektorra került át - bármit is jelentsen ez valójában.

worldmfg.jpg

Ennek az átalakulásnak az oka egyfelől a gépesítés növekedése volt, tehát automaták váltották, és váltják ki egyre jobban az ipari munkahelyeket. A másfelől pedig a megmaradó munkahelyeket is keletre, alacsony bérköltségű országokba költöztetik a tőke birtokosai.

Mindezek eredőjeképp, a nyugati demokráciákban a régi baloldali ideológiák és eszmék elvesztették a választóikat, a támogatottságukat. A baloldali pártok és mozgalmak arra kényszerültek, hogy alternatív ideológiák és kohéziós erők után nézzenek.

 

feher-ferfi.jpg

A fehér heteroszexuális férfi

Ő lett az új baloldal kohéziós ereje. Egész pontosan: az ellenség, akivel szemben megszervezhetik az ellenállást, akit le lehet és le is kell győzni. Aki elnyomja a feketéket, és az ázsiaiakat,  otthon veri a nőket, és ha esetleg foglalkoztatja valamelyiket, akkor is csak sokkal alacsonyabb bérért. És akit anélkül lehet támadni, hogy a támadó rasszistának vagy szexistának tűnjön, pedig pont azt teszi.*

Tehát az új baloldal vezérelve, hogy diverzitás minden áron, sok lúd képes legyőzni a disznó (fehér férfi)t. A preferált választói csoportjaik a más bőrszínűek(bármilyen nemből), a nők (a fehár nők is), a szexuális kisebbségek tagjai. Ezen csoportoknak azt kínálják, hogy egyrészt védelmet nyújtanak az őket leigázó, és terrorban tartó fehér férfival szemben, illetve munkahelyi diverzitásprogrammal, és női kvótával biztosítják be, hogy a gazdasági/politikai vezetésből minél több heteró fehér férfit cseréljenek le valami másra.

Az Együtt programjából:

"Az inaktív nők vagy a tudásuknál és képességieknél alacsonyabb szinten alkalmazott nők óriási kihasználatlan gazdasági erőforrást jelentenek az ország számára. A nők jobb munkavállalása hozzájárulna a magyar gazdaság versenyképességének növekedéséhez."

A poszt fő mondanivalója azért mégsem az újbaloldal jellemzése, hanem annak megvilágítása, hogy ez a politika miért nem lehet sikeres Magyarországon, illetve tágabb értelemben Kelet-Európában.

Az a gazdasági átalakulás, ami a baloldali pártok alól kihúzta a munkásosztályt, Kelet-Európában nem ment végbe, sőt a nyugatról elhozott ipari mukahelyek jelentős része itt kötött ki. Kelet-Európában a cigányokat leszámítva (és embertanilag ők is a fehér embertípushoz tartoznak) nincsenek jelentős számban (egyelőre) más bőrszínűek. (Az újbaloldal természetesen dolgozik ennek a problémának a megoldásán is)

Kelet-európában pontosan azok a fehér és jobbára heteroszexuális férfiak alkotják a potenciális választói bázist, akiket az újbaloldal kipécézett ellenségnek. Ráadásul ezen fehér férfiak jelentős része még mindig az iparban dolgozik, és a régi baloldalt keresi a palettán.

Ezen erők eredőjeképp olyan polikai erők érnek el Kelet-Európában sikereket, amelyek elhatárolódnak, illetve elutasítják az újbaloldal szemléletét, tehát nacionalizmust (vagy éppen fehér rasszizmust) kínálnak. emellé pedig állami gondoskodást, emelkedő béreket.

Azt gondolom a  fentiek jó magyarázatot adnak az Együtt, vagy a Liberálisok látványos elutasítottságára, és a Fidesz sikerére.

 * Szándékosan választottam egy karaktert a Csillagok Háborújából, mert már ott is szembeötlő volt, hogy a birodalom képviselői mindig fehér férfiak voltak. Feketék, ázsiaiak, vagy más fajba tartozók elvétve vagy egyáltalán nem kerültek közéjük. A lázadók között viszont óriási színkavalkád, épp fehér ember férfiből akad elvétve néhány, persze pont a főszereplők. Ez egy olyan ábrázolás - maga a kép is - ami tudatosan az ellenség képét vázolja fel, dehumanizálja, hogy később a vele szemben alkalmazandó erőszaknak ne legyen morális, vagy empatikus gátja.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ardywal.blog.hu/api/trackback/id/tr9513835178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása