Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

társadalomkritika és gazdaság

Demokrácia, szerintem

2009/10/01. - írta: ardywal

  

A mai világban gyakorlatilag minden állam, hacsak nem katonai puccsal került hatalomra az azt irányító junta, a saját államformáját, berendezkedését valamilyen demokráciának nevezi, legyen az akármilyen nevetséges is, mint pl. a „népi demokrácia” esetében.
Megpróbálok tehát egy gondolatsort megfogalmazni, ami talán segít eldönteni, hogy mi az, ami a demokráciát definiálja, és segít átlátni a tudatos politikusi ködösítésen. Ezen próbálkozásom során igyekszek megszabadítani a szóba jöhető berendezkedéseket az ideologikus tartalomtól, és azok gazdasági működésére helyezni a hangsúlyt.
 
Ahhoz hogy a demokrácia értelmezhető legyen, meg kell vizsgálni milyen alternatívái vannak a demokráciának, azokat mi jellemezte, és hogy hogyan jöttek létre, ez sztori tehát az ókorban kezdődik. Az ókort, legalábbis európai szemszögből a következő országok léte határozta meg: Egyiptom, Mezopotámia, Perzsia, Görög városállamok, Róma. Rómával végződik a sor, mert Róma bukása lett megegyezéses alapon az ókor vége, és a középkor kezdete.
Mi jellemezte az ókori Egyiptomi berendezkedést? Nem vagyok történész, tehát a részletekbe nem szeretnék nagyon belemélyedni, de azt az általános műveltség részeként is lehet tudni, hogy Egyiptom gazdasága nagyrészt az öntözéses földművelésre épült, a kereskedelem jelentősége minimális lehetett, a kézműves ipar pedig alapvetően önellátás céljából jött létre. Az egyiptomi társadalomszerkezet alapját a papság hatalma képezte, amely egy elkülönülő domináns politikai elitet képzett. Ez a hatalom az adott társadalmi berendezkedés felépítéséből adódóan nem a magántulajdonból származott, hanem a papságon belüli pozíciókat megtestesítő hierarchiából. Egyiptomban létezett magántulajdon, a lakosság többsége többé-kevésbbé szabad paraszt volt, de ennek hatalmi szerepe gyakorlatilag nem létezett. A hatalomhoz a személynek a papság köreibe kellett bekerülnie, és ott a lehető legmagasabb rangig felküzdenie magát. Ezt a fajta berendezkedést én elneveztem bürokratikus államnak, mert itt egyetlen zárt államszervezet létezik, a hatalom pedig ezen szervezeten belül betöltött pozíciókban manifesztálódik.
 
Ez az egyiptomi berendezkedés a hierarchikus társadalom archetípusa, ahol nincs verseny, létezik egy erős, centralizált állam, a személyes hatalom pedig az ezen államon belül betöltött pozíción, és kapcsolatrendszeren alapul. Piac gyakorlatilag nem létezik, a politikai elit közvetlenül irányítja az erőforrások felhasználását.
 
Mezopotámia berendezkedése ettől nagyrészt eltér, mivel Mezopotámia a történelme során általában nem volt egységes. Külső hódítók időnként néhány száz évre dominálták a régiót, és azok létrehoztak egy harcos kultúrára épülő nemességet, sokszor etnikailag is elkülönülve az általuk meghódított népességtől, de ezek gyakran váltogatták egymást. Az egyiptomival körülbelül azonos időben létező Babilónia inkább volt városállamok laza szövetsége, semmint egy egységes birodalom. Abban viszont már megvan az egyiptomihoz való hasonlóság, hogy ezen városállamokon belül szintén a papság, illetve a harcosok alkotta arisztokráciája hoz létre egy merőben hierarchikus rendszert. Tehát itt belülről hierarchikus, és jobbára önellátásra berendezkedett városállamok között alakul ki valamiféle versenyhelyzet (amit aztán leginkább a külső hódítók nyernek meg).
 
A hasonlóság miatt ide érdemes beszúrni a korra egyébként jellemző berendezkedést, a törzsi társadalmat. Ez gyakorlatilag egységes, vagy hasonló nyelű etnikumok teljesen fragmentált közösségét jelenti. Nincs egységes állam, ebből fakadóan nincs aki a törzsek egymás közti vitás ügyeit szabályozott módon rendezni tudná, vagyis állandóak a törzsi háborúk. Magukon a törzseken belül rendszerint a magántulajdon nagyon korlátozott, ha egyáltalán létezik. A legtöbbször a törzsek belső struktúrája aránytalan többletjogot biztosít a törzs vezetőjének, és annak közvetlen kapcsolatrendszerének. Itt nem beszélhetünk hierarchikus pozícióról mint a hatalom forrása, helyette a kapcsolatrendszer megfelelőbb kifejezés. Emellett a magántulajdon, mint a törzs vezetőjének a tulajdona értelmezhet, így viszont a szerepe meghatározó.
 
Tehát kontrasztba állítva Egyiptommal, ez egy olyan berendezkedés, ahol létezik verseny, és az erőszakos, a hatalom forrása – a törzs vezetésén keresztül – a tulajdon. Állam gyakorlatilag nem létezik, a törzsek közötti szokásjog önkéntes betartása képez valamelyest korlátokat. A törzsek között létezik kereskedelem, de ennek jelentősége minimális, az egyes törzsek önellátásra és függetlenségre rendezkednek be.
 
 
 
Perzsia berendezkedésére az az alapelv a jellemző, hogy ott minden „termelőeszköz” -a kor értelmében a föld,- a királyé. A király pedig helytartókat (=alkalmazottakat) nevez ki, hogy a tulajdona dolgait intézze, illetve rendet tartson az egyes tartományokban. Ugyanez a struktúra ismétlődik lefelé, tehát ez is egy erősen centralizált,  hierarchikus berendezkedés. 
 
A velük egykorú Görögország megint csak nem ország, hanem városállamok gyülekezete, ami viszont már jelentősen eltér a korábbi ókori államoktól, hogy itt jelentős szerepet kap a kereskedelem mint bevételi forrás. Ez nagyon lényeges elem, mert a kereskedelem a magántulajdon intézménye, és az annak biztonságát szavatoló katonai erő nélkül működésképtelen. Állami alkalmazott kereskedőket nem nagyon motiválja a kapott fizetés, viszont nagyon erősen motiválná a korrupció, hogy többért adja el a rábízott javakat, az alkalmazójának csak kevesebbet vall be. Ezzel persze már magántulajdonra is tett szert….
A görög államok között is vannak eltérő berendezkedések, Athén és Spárta működése nagyon eltérő, Spártában inkább hierarchia van, az egyenlőség elvét követik, Athénban viszont egy kereskedelemre, magántulajdonra, az individuum szabadságára épülő rendszer jön létre, amelyet emiatt az első demokráciának is szokás nevezni. Ez a meghatározás Athén esetében is elsősorban a polgárok választási jogára fókuszál, tehát hogy egyáltalán voltak választások, és létezett még ha korlátozottan is választójog, és beleszólás a közügyekbe. Ez azonban szerintem a demokrácia kereteit illetően a jéghegy csúcsa, a lényeges az alapvető társadalmi struktúra, az erővonalak rajzolata, hogy mi szerint alakul ki, és maradhat hatalomban egy politikai elit.
 
Az időben sorra következő birodalom a római. Egy klasszikus, görög városállami mintából indul el, lehet hogy épp görög telepesek alapították, de feltétlenül görög mintára létrejött kultúrával. Róma fejlődése, birodalommá válása nagyrészt a saját köztársasági időszakára tehető, amikor Rómában is létezett a demokrácia valamilyen korlátozott intézménye. Ennek az alapját Róma esetében is a magántulajdon léte, az azt érvényesítő katonai erő és állami hatalom kombinációja képezte. Róma létezésének a második, hosszabb részét már a császárság alatt élte meg. Ekkor a választójog értelemszerűen erősen korlátozásra került, tehát a demokrácia klasszikus jellemzői eltűntek. Megmaradt viszont egy sajátos hármas kapcsolat.
 
A római állam rendelkezett a katonai hatalom felett, tehát egyfelől létrejön az azt irányító hierarchia, a római állam hivatalnokai képezte bürokrácia. Ennek a bürokráciának elsősorban végrehajtó szerepet szánt a római patríciusokból kialakuló politikai és társadalmi elit, amely a hatalmát a magántulajdona révén gyakorolhatta. Tehát a hatalmat olyan emberek gyakorolták, akik vagyonnal rendelkeztek, és ezen vagyon sorsát személyesen irányították, akik ezt rosszul csinálták, azok kikerültek a hatalomhoz férők köréből. Akik jól csinálták, azok pedig gyarapíthatták. Össze tudott kapcsolódni a magántulajdon köré kialakuló jogrendszer, és az ezt mintegy burokként magába foglaló államszervezet, amelynek a fő szerepe a külső erőktől való védelem, és a kialakult belső térben az egyes tulajdonosok vitás ügyeiben való közös pont, vagyis a bíróság, és azzal párhuzamosan a bűnüldözés. Ezek kettőssége lehetővé tette, hogy a társadalomban egyszerre legyen jelen a verseny, és a biztonság. A versenyt megteremti a magántulajdon felett gyakorolt korlátlan rendelkezés joga, és a verseny tárgyát a magántulajdon képezte eszközök lehető legjobb kihasználásáról szól. A biztonságot pedig nem a magántulajdonos magánhadserege teremti meg, hanem a közösen működtetett állam hadserege és „rendőrsége” amely egyúttal fellép a szabályokat áthágó többi tulajdonossal szemben is.
 
Ez a berendezkedési minta lehetővé tette a sajátos ókori globalizáció, és kapitalizmus kialakulását. Az ókori „kapitalizmus”, -ahol a hatalom elsősorban magántulajdonon alapul- megteremtette, persze az olcsó rabszolgamunkára alapozva az árutermelés fokozatos dominanciáját, és ezzel együtt az egyes birodalmon belüli régiók munkamegosztását. (pl. a római birodalomhoz csatolt Egyiptom szerepe az élelmiszer-termelés lett, míg Hispánia pedig nemesfémek termelését végezte)
Ugyanezek az elemek, már a rómait megelőzően, a görög berendezkedésben is megjelennek, de sokkal kisebb méretekben, azzal párhuzamosan, hogy Athén nem tudta kiterjeszteni a hatalmát az egész Földközi tengerre, míg Róma igen.
A római birodalom, és a görög városállamok társadalmi berendezkedésére az jellemző, hogy létezik verseny, de ez a verseny szabályozott, létezik állam, amely közepesen erős, és centralizált, a szerepe pedig elsősorban az, hogy biztonságos kereteket hoz létre a tulajdonosokból piaci szereplővé átlépő gazdasági-politikai elit számára a gazdasági versengésükhöz. Itt tehát létezik piac, és az globalizált – amennyire az állam keretei engedik, továbbá a legjellemzőbb, hogy a hatalom forrása a magántulajdon. Ezek a jellemzők szerintem a demokrácia archetípusát fogalmazzák meg.
 
 
 A római birodalom bukását követően a kora középkor gazdasága, gyakorlatilag már maga Róma bukása alatt átalakult, és a „római kapitalizmus”---ban általánossá vált árutermelést felváltotta az önellátás. Ez elsősorban az új helyzetet domináló északi barbárok hozadéka, de nyilván közrejátszhatott benne egyéb erőforrások kimerülése is. A néhai Róma keleti felén, Bizánc pedig egy olyan átalakuláson megy keresztül, ahol a patríciusok képezte magántulajdonon alapuló hatalom és a bürokrácia képezte hierarchikus hatalom küzdelméből az utóbbi kerül ki győztesen. A folyamat végére Bizánc egy centralizált, hierarchikus, ugyanakkor a hierarchián belül egy kaotikus, egyszemélyi vezető helyett egy kapcsolatrendszer irányítja az országot. Ez nem volt hatékony, és Bizánc több évszázadnyi vergődés után végül a feltörekvő muszlim országokkal szemben elesik.
Az európai területeken, Róma felbomlása után megszűnik a közbiztonság (barbárok), ezzel párhuzamosan az árutermelés és a kereskedelem működésének a feltételei is. Gyakorlatilag ebben a szituban az tud kereskedni, akinek megvan hozzá a szállítóeszköze, és a katonai ereje is hogy megvédje azt. Ilyen kevés van, ezért a kontinens nagy része berendezkedik önellátásra. A létrejövő feudalizmus alapját önellátó uradalmak, illetve települések sokasága jellemzi. Ebben a rendszerben kezdetben megpróbálják utánozni az ókori keleti társadalmak centralizációját, de ehhez nem alakul ki bürokrácia, hivatalnokréteg (erre nincsenek erőforrások, pénz, szabad munkaerő) ehelyett a hűbéri rendszer alakul ki, földadományokkal. Ezen földadományok révén egy mezőgazdaságra és magántulajdonra épülő társadalom alakul ki. Ebben a társadalomban nincs központi állam, vagy annak a szerepe merőben szimbolikus (pl. Német-Római császárság) A magántulajdon biztonságát a tulajdonos magánhadserege biztosítja, tehát a verseny jellegéből fakadóan erőszakos. Nem az erőforrások optimális felhasználása – és a komparatív előnyök kihasználására a kereskedelem – jelenti a hatalomhoz vezető utat, hanem az erőszak, a szomszéd birtokos javainak az elrablása, a földjének a sajáthoz csatolása. Persze csak annyi erőszakkal, hogy a többi nemes (=tulajdonos) ne fogjon össze ellenünk.
 
Ennek a rendszernek a lényege hogy létezik verseny, nem létezik erős állam(bürokrácia), a verseny erőszakos, a hatalom a magántulajdonon alapul, a piac létrejöttét a közbiztonság és az egységes jog hiánya megakadályozza, ezért a piac fragmentált, lokális monopóliumok halmazából áll, amelyeket erőszakkal hoznak létre és tartanak fenn.
  
A középkorból való kilépést a korábban szimbolikus királyi hatalom megerősödése, és a hatalmának új alapokra helyezése hozza létre. A királyi hatalom korábban a saját tulajdonban lévő földterületek termelésére alapult, a változásokkal már a magántulajdonosok többé-kevésbé önkéntes hozzájárulása erősíti a királyt. Ez a fajta hozzájárulás gyakorlatilag épp a földtulajdonosok hatalmának a korlátozása végett jön létre. Ezek a magántulajdonosok, amelyekre az újfajta királyi hatalom támaszkodhat, klasszikusan kereskedők, illetve kézművesek, a középkori keretek között létrejövő városok polgársága. Ez a fajta berendezkedés a későbbi korok során tovább fejlődik, és kialakul egy abszolutizmus. Ez a királyi hatalom főségére épít, amely királyi hatalom az államszervezetet alkotó bürokráciára, és az állandó hadseregre támaszkodik. Ezeket a kereskedelem, és az ipar adóztatásával tartja fenn, az földbirtokos arisztokrácia szerepe részben háttérbe szorul, részben pedig átalakulnak mezőgazdasági árutermelővé. (Ugye ez nem mindenhol játszódik le, Kelet-Európában épp a földbirtokosok hatalma nő meg, a polgárság pedig kiszorul, és ez párosul a királyi/birodalmi hatalom korlátaival is)
Az abszolutizmus sok szempontból visszatér a korábban demokratikus archetípusként leírt görög-római társadalmi modellhez, azonban tovább is fejlődik, és a 18. század végén Észak-Amerikában, aztán a 19, század során  Nyugat-Európában,  létrejön a klasszikus szabad versenyes kapitalizmus, és a hozzátartozó társadalmi forma a liberális demokrácia, korlátozott választójoggal. Ez utóbbi nagyon fontos szempont. Ezek a korai demokráciák rendre hordoztak valamilyen cenzust, megválogatták hogy kik vehetnek részt a választásokon. Ez a különbség nagyon fontos, mert a cenzus révén a választójog súlypontja a vagyonnal rendelkezők kezében volt, tehát a hatalom a kezdeti demokráciákban egyértelműen a magántulajdonból fakad, a bürokrácia szerepe ezt kiegészítő, illetve elsősorban a magántulajdon mint hatalmi bázis biztonságát teremti meg.
 
Tehát összefoglalva, korai liberális demokráciákban létezik verseny, ez szabályozott jellegű gazdasági verseny, létezik állam, amely közepesen erős, és a szerepe a belső piac fegyveres védelme, érdekeinek érvényesítése, és a piaci szereplők közti nézeteltérések rendezése. A hatalom forrása egyértelműen a magántulajdon, és ezt bárki megszerezheti, ha kellően ügyes (tehát nagy a mobilitás a társadalmon belül, erősen cserélődik az elit/középosztály)
 
 
A 20.század elején ezek a korai demokráciák átalakulnak, illetve még jellemzőbb, hogy az abszolutizmusból nem demokráciába lépnek át társadalmak, hanem egy másik ágon indulnak el, ami a kommunizmus. A kommunizmus spontán módon két országban jutott hatalomra, az egyik Oroszország, amely épp a feudalizmusból próbált az azt megelőző években az abszolutizmus képezte gyorsabb fejlődési lehetőséggel élni, illetve onnan egy még polgáribb korai demokráciává átalakulni, és Magyarországon, ahol szinte tükörképszerűen ugyanez történt. A kiinduló berendezkedés mindkét esetben egy abszolutizmus, ahol a hatalom forrása elsősorban a magántulajdon, és másodsorban a bürokrácia. (Svejk, Gogol miliője) A bürokrácia jelenti elsősorban az értelmiségi, állami alkalmazottak körét, és ők alkotják a középosztályt, karöltve a vállalatok jellemzően alkalmazott értelmiségével. A tulajdonos középosztály jórészt hiányzik. A tulajdonosok jellemzően arisztokraták, vagy iparmágnások, nagyok a vagyoni különbségek.
A kommunista átalakulás lényege, hogy ez a bürokrácia egy erőszakos hatalomátvétel, egy forradalom révén megszabadul az őt korábban alkalmazó, és másodrendű szerepbe kényszerítő tulajdonos osztálytól. Vagyis, az állami hivatalnokok egy jó része, és a hadsereg egyszerűen átáll a forradalom oldalára, elzavarják, illetve fizikálisan kiirtják a korábbi gazdasági-politikai elitet, a helyére a legalsó osztályokból, de leginkább a velük szimpatizáns alkalmazott értelmiségből válogatnak újakat. Az így kialakuló társadalmi rendszerben nincs már hatalmi szerepe a magántulajdonnak, létrejön helyette egy nagyon erősen centralizált állam, az erőforrások elosztásáról közvetlenül a politikai elit, a bürokrácia dönt (tervgazdaság), a hatalom forrása  pedig a bürokráciában betöltött pozíció, és a kapcsolatrendszer lesz. Választójog, és piac értelemszerűen nem létezik. Ez a társadalmi modell az ókori egyiptomi-perzsa modell újkori változata, struktúrájában teljesen azonos vele.
 
 A korai újkori demokráciák egy része (főleg Európa) egy harmadik úton indul el. Ezen az úton a társadalmi berendezkedés úgy módosul (a korai liberális demokráciából) hogy a magántulajdonnal szemben megerősödik a bürokrácia szerepe. A bürokrácia, az állam olyan szerepeket kezd átvenni, amelyek a klasszikus demokratikus archetípusban nem voltak jelen, illetve a politikai demagógia szülte módon mégis (kenyeret és cirkuszt Rómában). Az állam felvállalja az általános közoktatást, aztán kialakulnak állami működtetésű közintézmények, állami nyugdíjrendszer, állami egészségügy, állami irányítású és adókon keresztül finanszírozott közlekedés, infrastruktúra, az oktatási rendszer részeként kutatás-fejlesztés. Ezt a hatalmi eltolódást kíséri – még nem világos hogy ok, vagy okozat – a választójog kiterjesztése fokozatosan, kezdetben a vagyoni cenzus megszűnése, majd a nők választójogának a megadása is. Ezzel az átalakulással, a demokrácia „demokratikusabbá” válik, mivelhogy több ember szavazata dönti el a politikai hatalmat, és azon belül hogy a bürokrácia és a magántulajdon hatalmi szerepe között merre billen el a mérleg. Ez a fajta berendezkedés tág teret kínál a magántulajdontól független bürokráciának, ahol a hatalom forrása egyre kevésbé a birtokolt vagyon, hanem sokkal inkább a birtokolt hierarchikus pozíció, és még inkább  a hierarchia tagjaival kialakított személyes kapcsolati háló. Továbbra is létezik piac, amely globális, ugyanakkor az egyes államok saját gazdasági tevékenysége, a támogatások rendszere ezt a piacot eltorzítja. Az átalakulás egyes fázisaiban a korábban globális piac egyes termékcsoportokban fragmentálttá válik, és lokális monopóliumokra bomlik. A lokális monopóliumok kialakulását elősegíti hogy az állam nagymértékű gazdasági tevékenysége, és újraelosztása révén a nemzeti össztermék jelentős részét nem piaci keretek között költik el, hanem azt a mindenkori politikai elit közvetlenül irányítja. Ez az irányítás egyúttal lehetővé teszi hogy létrejöjjön egy korrupciós piac, ahol egy-egy állami megrendelés elnyerése a bürokrata döntésétől függ, és aminek szabott ára van, így a pozíció képezte politikai/bürokratikus hatalom elcserélhető legyen magántulajdonra, készpénzre.
Ez a modern szociáldemokrácia modellje, összefoglalva: Erős, újraelosztó állam, részben fragmentált, részben globális piac, az állam szerepe a gazdasági verseny terének megteremtésén, és biztonságának megvédésén túlterjeszkedik, szociális feladatokat lát el, erőforrások elosztását végzi a kommunizmushoz hasonlóan közvetlen módon. A hatalom megoszlik a magántulajdon és a bürokratikus pozíciók birtokosai közt. A politikai és a tulajdonból fakadó hatalom egymásra átváltható (szavazatvásárlás vs korrupció).A választójog általános, a politikai hatalom megszerzésének az eszköze a demagógia/populizmus.
 
 
 Mint kihalt oldalági fajról, érdemes említést tenni fasizmusról. A fasizmus (vagy inkább nemzeti szocializmus, de ezek nem is egységesek, fasizmus az olaszoké) a szocializmus egy válfaja, tehát a kommunizmus egy gyengített verziója. Viszonylag kevés a minta, tehát ez Német, Olasz, és Spanyolországban jött létre. A kiinduló forma minden esetben egy abszolutizmus, ahol a bürokrácia és a magántulajdon valamilyen dinamikus egyensúlyban volt, a fasizmus megjelenése ezt úgy módosította, hogy a bürokrácia felé tolta el a hatalom súlypontját. Itt is felbukkan a szociáldemokráciára jellemző állami feladatok túlterjeszkedése, német autópályák, illetve a háborús propaganda, ahol az állam a megnövekedett szerepű bürokráciát úgy kívánja legitimálni hogy területszerző háborúkba kezd. A kommunizmusnál kevésbé, a szociáldemokráciánál erősebb a bürokrácia kiszorító szerepe, de ezt részben okozhatta a hadigazdaságokra való áttérés a megvalósult esetekben. A kommunizmushoz hasonlóan a létrejöttét nagyban támogatta, ahol a kiinduló bürokrácia vs magántulajdon mérlegben a bürokrácia volt az erősebb, vagy legalábbis megvolt a populációban az igény arra, hogy a magántulajdon birtokosaitól „védjék meg” őket. A fasizmus/nemzeti szocializmus megszünteti a választójogot, és ezzel a  szabályozott versenyt a politikai hatalomért. Az így kialakuló helyzetben a politikai hatalom megszerzése csak erőszakosan mehet végbe (pl. Hosszú kések éjszakája). A magántulajdon szerepe háttérbe szorul, de nem szűnik meg teljesen, az állam továbbra is támaszkodik a magántulajdonkosokra.
Összefoglalva: Erős, centralizált állam, amely újraelosztó és egyéb funkciókat is átvesz. Ez párosul egy részben fragmentált, részben globális piaccal, és az erős államnak erős a közvetlen erőforrás allokációs funkciója is. Nincs választójog, ezért a politikai hatalom megszerzése csak erőszakos úton történhet. A hatalom megoszlik a magántulajdon és a bürokrácia között, a súlypont a bürokráciára tevődve. 
 
Persze, ez nyilván magánvélemény, de úgy gondolom, hogy a korai újkori liberális demokráciák állnak legközelebb ahhoz amit demokráciának illik nevezni, a demokrácia és a szocializmus hibridjéből született szociáldemokrácia a demokratikus jogokat látszólag kiterjesztette, mivel létezik az általános választójog, de valójában ez leginkább azt eredményezte, hogy a bürokrácia szerepét felerősítette. Az már megvalósítás kérdése hogy konkrétan mik a hatalmi arányok a bürokrácia és a magántulajdon között, de a GDP arányos állami költségvetés jó támpontot adhat ehhez. Ahol ez meghaladja a 40%-ot ott bizony a bürokrácia élvez tetemes hatalmi előnyt.
A demokrácia legfontosabb jellemzője véleményem szerint a keretrendszer, amely szabályozott, és kívülről katonailag védett kereteket kínál az azon belül zajló szabályozott gazdasági versengésnek. Egy ilyen társadalom csak akkor tud hatásosan működni, ha adott a magántulajdon hatalmi primátusa a bürokrácia felett. Amint ez felborul, a bürokrácia a megszerzett hatalmat saját szerepének erősítésére fogja fordítani, és hacsak gazdasági korlátokba nem ütközik, elviszi a rendszer a kommunizmusig, hogy a magántulajdont teljesen ki is szorítsa. Vagy, mint ahogy az Magyarország esetén látható, a demokrácia bomlása a feudalizmus felé alakítja vissza a társadalmat, amit az egyre jobban fragmentálódó piac, a növekvő állami újraelosztás, és aztán annak értékesítése jellemez a korrupciós piacon.
 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ardywal.blog.hu/api/trackback/id/tr571420416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása