Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

társadalomkritika és gazdaság

Magyar pártrendszer - SZDSZ

2010/01/23. - írta: ardywal

SZDSZ

 

Az szdsz-el folytatom. Az szdsz eredendően értelmiségi párt, a rendszerváltás előtti értelmiségi ellenzék pártja. Tagjai részt vettek a korabeli szamizdat mozgalomban, és gyakran estek áldozatul a rendszer politikai tisztogató szándékának. Ugyanakkor ez a rendszer már nem az a rendszer volt, a részéről az szdsz tevékenysége nem érdemelt komoly retorziókat, és nem vezetett évtizedes börtönhöz, vagy politikai gyilkosságokhoz. A felpuhuló diktatúra részéről a retorzió kimerült némi rendőrségi zaklatásban, illetve állásból való elmozdításban. Fontos megjegyezni, hogy ez a mozgalom egy olyan társadalmi kör tagjaiból állt össze, amelyet maga a kommunista rezsim tett értelmiségivé.

Tehát olyan emberekről beszélünk, akik ugyan a rendszert kritizálták, ugyanakkor egy első, vagy másodgenerációs új középosztály tagjaként annak a haszonélvezője is volt. A szdsz értelmiségi ellenzékisége tulajdonképpen nem sokat számított az ország stabilitása szempontjából, mert az megmaradt értelmiségi lázongásnak. Nem is tettek komoly kisérletet arra, hogy a mozgalom átalakuljon a hétköznapi melós szintjén érvényesíthető reformkövetelésekké. A céljaik olyan gazdasági síkon nem értelmezhető jogi-demokratikus keretekre vonatkoztak, amely más társadalmakban a gazdasági érdekérvényesítés melléktermékeként jöttek létre, ők viszont nyugatról kívánták lemásolni, miközben maga a verseny alapú kapitalizmus mindvégig idegen maradt.

Ez a szerep kisérte az SZDSZ-t egészen a rendszerváltás utáni második választásig, amikor is a rendszerellenesség maszkja leomlott, és tulajdonképpen a korábbi ellenfeleik leghűségesebb szövetségeseivé válltak. Az SZDSZ számára a rendszerváltással megnyílt az út, hogy komoly társadalomalakító szerepük legyen, és az ehhez szükséges választói támogatottság is megvolt, de ezzel képtelen voltak élni, mert az értékrendszerük túlságosan kötődött a korábbi értelmiségi-elitista szerephez, másfelől pedig a sokkal fontosabb gazdasági átalakulás terén határozatlanok voltak. A támogatók, illetve a pártban tevékenyen résztvevők nagy része a személyét tekintve olyan első vagy másodgenerációs értelmiségi, akiket az első, 1948-as rendszerváltás emelt ebbe a pozícióba. Ez sokkal meghatározóbb szemponttá vált a pozíció-foglalásaikban, mint a korábbi ellenzékiség, vagy akár a kommunikáció szintjén felvázolt liberális identitás. Ennek fényében teljesen érthetővé válik az az utólag katasztrófának bizonyuló döntés, hogy koalícióra lépnek az MSZP-vel.

Az szdsz 1990-es szavazóbázisa részben a liberális értékekben, nagyobb részben mégis a teljes, jogi és gazdasági rendszerváltozás igéretében bízott. Ennek elengedhetetlen tartozéka, kelléke volt, az antikommunizmus, ez tette az államközpontúság ellentéteként megfogalmazható liberalizmust a korszakban hitelessé. Az 1994-es koalíció azonban az antikomunizmus-t kihúzta a listáról, ezzel a szavazóbázis nagy részét elidegenítette magától, és egyúttal hiteltelenné tette a liberalizmust. Ez a választás, illetve az azt megelőző év a liberalizmus kettészakadását, és hiteltelenné válását jelentette, majd lényegében a politikából való kiszorulást. A másik liberális párt, a fidesz az szdsz balra sorolódásával párhuzamosan jobbra sorolt át, ott egy konzervatív fordulat ment végbe.

 

SZDSZ koalícióban

 

 A balrasorolódást követően az szdsz pályája kötötté vált. A szövetségből való kilépés a párt konkrét vezetősége, főleg Kuncze Gábor számára komoly arcvesztéssel járt volna, ráadásul nem tudtak volna az mszp-n kívül más velük szóba álló partnert találni egy esetleges koalíció felállítására. Az mszp-vel kötött szövetség ráadásul a pártok választói támogatottsága miatt, közel sem egyenrangú. Az szdsz kénytelen a politikáját, illetve a liberális identitás lényegét illetően kompromisszumot kötni az erősebb partnerrel. Ennek a kompromisszumnak az az eredménye, hogy az állampárti, és az újraelosztás növelésében érdekelt, nyugdíjas választói csoportok bizalmát élvező mszp mellett le kellett mondania az újraelosztást mérséklő, adócsökkentő, kapitalista liberális programról. Egy ilyen program megvalósítása az mszp választóinak az érdekeivel direkt szembement volna, tehát csak a liberalizmus másik ágának az érvényesítése, az emberi jogi liberalizmus jöhetett szóba. Ez az mszp szempontjából semleges terep volt, illetve bizonyos fokig a jobboldal, és az antiszemitizmus ellentett-viszonyán keresztül még kapóra is jött.

Tehát az SZDSZ a 2009-es szétesésig meghatározó arculata a szavakban kapitalizmus, adócsökkentés, tettekben az adóemelés, és újraelosztás növelése, illetve az emberi jogi liberalizmus, és a globalizmus képviselete lett. Ezzel gyakorlatilag sikeresen kombinálták a két eszmerendszer, a baloldaliság, és a liberalizmus hátrányait. A Gyurcsány kormány alatt felbukkanó újraelosztás csökkentését megcélzó SZDSZ-es próbálkozások rendre a szocialisták lobbizásának az áldozatává vált, miközben ugyanez a lehető legerősebb társadalmi ellenállásba ütközik, és a balratolódó ellenzéki Fidesz számára biztosít kimeríthetetlen muníciót.

A magyar társadalmi realitások között az emberi jogi liberalizmusra gyakorlatilag nincs befogadókészség, az a magyar társadalom valós problémáira semmilyen megoldást nem nyújt. Ez az eszmerendszer egy már felépített, feltőkésített nyugati típusú fogyasztói társadalomban adhatna meghatározó választ, ahol a konkrét anyag, jóléti, és fenntarthatósági kérdések megoldottak,  viszont éppen ezen országok esetében látható, hogy ezeket az gazdasági természetű dolgokat sem sikerült megoldani, és azok a társadalmak sem fenntarthatóak (pl épp demográfiai értelemben).

A liberalizmus előnyösebb oldalát épp az a versenypárti, adókat érdemben csökkentő, újraelosztást leépítő, a fejlődést, gazdasági felzárkózást előtérbe helyező gazdasági liberalizmus jelentené, ami az SZDSZ esetében az MSZP-val való együttműködés oltárán fel lett áldozva. Így ők, mostanra széthullottak, politikai értelemben páriává válltak, és jelen pillanatban úgy tűnik végérvényesen kiszorulnak a politikából. A Jobbik a választási sikerét nem kis részben pont annak köszönheti, hogy sikerült saját magát az SZDSZ ellentéteként definiálnia.

A SZDSZ koalícióból való kilépése, majd széthullása, illetve a Retkes Attila nevével fémjelezhető "új" SZDSZ épp a fenti ellentmondás feloldására való törekvés jegyében zajlott. Az új SZDSZ, ami nem rendelkezik parlamenti képviselettel, az eredeti iránytól eltért, és a konzervatív liberalizmushoz igyekszik közeledni. Ugyanezt a politikai életteret szemelte ki az MDF, tehát vagy összeolvadnak, vagy az erősebb megeszi a gyengébbet.

 

Liberális választók

 

Léteznek, de mivel nincsenek politikai pártok, amelyek képviselnék őket, ezért a szavazások során távol maradnak. Ez részben magyarázatot ad az alacsony választási részvételre, amit a közvéleménykutatások jósolnak. Egy részük a Fidesz 3. választói csoportjába tartozik, és az általuk ígért adócsökkentésben bízik, és a szavazatát oda adja le. A volt SZDSZ szavazótábor egy része megbékélt az MSZP-vel mint a baloldal meghatározó pártjával, és mivel számára amúgy is a rendszerváltáshoz való viszony a meghatározó, mszp szavazó lett. Újabb fejlemény, hogy az MDF mozgása révén a liberális választók egy részét kezdi felporszívózni. Ennek a folyamatnak a szerves része a Retkes Attila féle SZDSZ-el való kooperáció, amely viszont legalább annyi veszélyt jelent a számukra, mint amennyi előnyt hozhat. A liberalizmus értékrendje, különösen annak hagyományos, gazdasági és nem emberi jogi részét illetően évtizedes mellőzöttségben szenved, a politikából jelentősen kiszorult, és ez a magyar belpolitika ellensúly nélküli balrasodródását eredményezte az elmúlt évtizedben. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy ez a politikai tér üres, és vagy új pártok létrejöttét vetíti előre, vagy már létező pártok fognak úgy identitást váltani, hogy ide kerüljenek.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ardywal.blog.hu/api/trackback/id/tr61695516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása